Megszólal a blogger - Kosztercsi
Szülinapi különkiadás

9.jpg

Hinnétek, hogy áprilisban már egy éves lesz a CSAK Design? Mi is értetlenkedve állunk, ugyanis, mintha tegnap lett volna, hogy a Déri Múzeumban, kissé félszegen belekezdtünk ebbe az egészbe. És lám, mi lett belőle!

A szülinapon felbuzdulva, és felkészülve rá egy hónapon keresztül, minden nap megszólaltatunk egy tervezőt. 

A sort én zárom, Kosztercsi, aki végigkísértem ezt az egy évet, és kissé hátulról, de csillogó szemmel néztem végig mi történt a CSAK Designnal ezidő alatt. 

 

Mit jelent nekem a CSAK Design?

Egy hihetetlen lehetőséget. Amikor legelőször megjelentem a vásáron, a legelső, Déri Múzeumi alkalmon, nem teljesen tudtam mire vállalkoztam, hogy mire is számítsak. De már a legelső is akkora hatással volt rám, hogy amikor felkértek, hogy legyek én az állandó blogger elmondhatatlan boldogság töltött el. Ez egy csapat. Egy közösség. Emberek, akik egymást segítik, akik egymástól tanulnak, és vásárról vásárra felülmúlják saját magukat (már ha ez egyáltalán lehetséges még).

 

Mi motivál vásárról vásárra?

Az alkotók, az emberek, az asztalok, a fények. Minden. Minden vásár előtt igyekszem én is hangulatba kerülni. Hozzáöltözni az alkalomhoz, és sokszor arra is figyelek, hogy olyan ruhám legyen, amihez minél több kiegészítő, ékszer illik, hogy én is felpróbálhassam őket, kvázi modellkedve, mert nekem is célom az, hogy ez az egész egyre nagyobb legyen! Hogy minél több emberhez eljusson a hír, hogy Debrecenben ilyen zseni emberek szerveznek, és tartanak fent ilyen zseni dolgokat.

 

46866246_1883261491787337_6384533649315856384_o.jpg

 

Mi volt a kedvenc pillanatom?

Az egész hangulat rendkívül magával ragadó. Mindig izgalmas dolog megismerkedni új tervezőkkel, megismerni a történetüket. A legszebb pillanat mégis az volt, amikor a karácsonyi vásár után a tervezők átnyújtottak nekem egy hatalmas táskát tele olyan ajándékkal, amik az ő asztalaikról származnak. Nem szégyellem, elsírtam magam. Itt éreztem igazán azt, hogy egy közösséghez tartozom. És be kell vallanom, ez egy remek érzés!  

 

Kosztercsi

 

Csatlakozz a Facebook klubunkhoz itt: klub

És igazold vissza a szülinapi eseményünket itt: esemény

Ja és itt az instánk: insta

 

A kép forrása: Szabó- Thalmeiner Dóra 

A bejegyzés trackback címe:

https://csakdesign.blog.hu/api/trackback/id/tr414719795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok

süti beállítások módosítása